Miért fontos a szemtünetek észlelése esetén mihamarabb állatorvoshoz fordulni?
Katsu, az egy éves patkányfiú tulajdonosa arra lett figyelmes, hogy a kisállat bal szeme opálosabb, nem sokkal később pedig már kicsit ki is dülledt. Másnap már rendelőnkben vizsgáltuk Katsut, aki a szemelváltozások ellenére még élénk volt, evett, ivott és megállíthatatlanul mocorgott:)
Sajnos hamar kiderült, hogy a bal szeme nem életképes és menthetetlen, így annak eltávolítása mellett döntöttünk. A szemet egy szem mögött kialakuló, a szemgolyót kifele nyomó tályog tette életképtelenné. A műtéttel a területet kitisztítottuk, a sérült szemgolyót pedig eltávolítottuk. Ha a műtét nem történt volna meg, akkor a tályog akár septicaemiat (vérmérgezést) is okozhatott volna, ami sokkal veszélyesebb és nehezebben kezelhető. Katsu a kis mérete ellenére nagyon jól viselte az altatást és nagyon könnyen fel is ébredt.
Szerencsére, bár patkányokban ez egyáltalán nem jellemző, a kisállat a sebét egyáltalán nem kaparta, piszkálta, így a varratszedés után Katsut gyógyultnak nyilvánítottuk:)
Az esetből is látszik, hogy a szemet érintő elváltozások sokszor sokkal súlyosabbak és összetettebbek, mint az gondolnánk, ezért érdemes minden, a szemet érintő elváltozás észlelése esetén mihamarabb állatorvoshoz fordulni!
Hasonló, szem mögött kialakuló tályog gyakrabban kerül diagnosztizálásra nyúlakban, de kuytában és macskában is előfordul.
Ingyenes első vizsgálatra időpont foglalható itt: