Hogyan szállítsuk nyuszinkat, kisrágcsálónkat melegben?

A nyuszik és tengerimalacok, csincsillák kifejezetten rosszul viselik a túl meleg időjárást, mely szállítás során még nagyobb stresszt okoz, súlyos esetben hőgutához vezethet. Mit tehetünk ellene?

 

Megfelelő hordozó

Az állat mindenkori méretének megfelelő hordozóba tegyük kedvencünket. Bizony lehet, hogy az nyuszink kölyökkorában még bőven elfért a hordozóban, melyben elhoztuk a tenyésztőtől, és még most is bele tudjuk passzírozni, de ezáltal a levegő nem fog tudni megfelelően keringeni, ami növeli a hőstressz esélyét. A levegő szabadon tudjon járni a dobozban. Kerülendő a túl nagy szállítódoboz is, mert prédaállatként a túl nagy tér, elbújási lehetőség nélkül szintén stresszt okozhat.

Szerencsés, ha az nyuszit nem kell hosszasan kergetni a dobozba rakás előtt, mert ez is jelentős stresszfaktor számára. Szintén kerülendő az állat dobozba tuszkolása, ami ráadásul balesetveszélyes is, hiszen kedvenceink végtagcsontjai érzékenyek, könnyen törést szenvedhetnek. Praktikus, ha a szállítódoboz szétszedhető, így az állatkát elegendő beemelni a doboz aljába, ezután ráilleszteni a tetejét. A szétszedést-összerakást érdemes az első alkalom előtt gyakorolni, hogy ne a döntő pillanatban kelljen időt húzni ezzel.

A doboznak természetesen megfelelően szükséges záródnia, ezt használat előtt ellenőrizni kell.

 

Aljzat

A hordozók műanyag alja igen csúszós, ezért érdemes egy törölközőt tenni a doboz aljába, hogy kevdencünk ne csúszkáljon szállítás közben. Csak olyan aljzatot (betegalátét, kutyapelenka) használjunk, amit nyuszink nem rág meg. Nagy melegben hűvös csempelapot helyezhetünk a szállító alja és a törölköző közé ami kissé hűsíti kedvencünket.

 

Hűtés

Jégakkuval vagy fél literes üdítős palackban fagyasztott vízzel kellemesebb hőmérsékletet érhetünk el a szállító belsejében. Mindkettőt csavarjuk törölközőbe a dobozba helyezés előtt, hogy kedvencünk ne érintkezzen közvetlenül vele, így megrágni sem fogja tudni.

 

Széna

Mindig tegyünk növényevő kedvencünk elé szénát, melyet útközben fogyaszthat. Az utazás miatti stressz akár rövid idejű koplalással együtt gyomor-bélpanaszokhoz vezethet. Sok nyuszi ráadásul szénázással csökkenti a stresszt.

Növényevő kiskedvenceinket tilos koplaltatni az állatorvoshoz való szállítás, vizsgálat, műtét előtt!

 

Víz

Melegben, rövid útra is gondoskodjunk arról, hogy kedvencünk hozzáférjen friss ivóvízhez, ezt legkönnyebben csepegésmentes, rácsra rögzíthető itatóval biztosíthatjuk.

 

Autóval szállítás

Ha kedvencünket autóval szállítjuk, olyan helyre tegyük a gépjárműben, ahol egy nagyobb fékezés esetén sem eshet le a szállító, és kerüljük a direkt napsütést. a hordozót menetirány szerint állítsuk az autóba.

 

 

Soha nem szabad kisállatot magára hagyni zárt autóban, még rövid időre sem!