Gyászfolyamat kisállatok elvesztésekor

Mindenkinek joga van gyászolni, aki elveszti kedvencét, mindegy milyen fajba is tartozott. Fontos megjegyezni, hogy a gyász folyamata egyénenként változhat és a szakaszok nem feltétlenül követik egymást szoros sorrendben, sőt egy-egy szakasz ki is maradhat. Szintén jellemző, hogy a gyász érzése a feldolgozási folyamat során hullámzó: hol enyhébb, hol intenzívebb.

 

Mitől különleges a gazdi-kedvenc kapcsolat?

Sokan arról számolnak be kedvencük elvesztése kapcsán, hogy az ekkor érzett gyász megközelíti, sőt meg is haladja egy közeli szerettük halála során érzett fájdalmat, ami miatt bűntudatot éreznek. Ennek alapja a nagyon erős ember-állat, kiemelten, gazda-kutya kapcsolat. A kutya gazda iránt táplált szeretete feltétel nélküli, az állat nem ró fel hibákat, úgy szereti tulajdonosát, ahogy van. Ebből a szempontból megközelítve teljesen érthető, hogy kedvencünk elvesztése miatt érzett gyász igen mély is tud lenni. Kedvenceink ráadásul adaptálódnak a tulajdonoshoz és annak családjához, így halálukkal a család stabil egyensúlya is felborul.

 

A gyász folyamata 5 szakaszra bontható:

 

Tagadás

Kedvencünk halála akkor is váratlan sokként érhet, ha hosszan tartó, súlyos betegséget követően veszítjük el.  Abban a pillanatban évek hosszú sora alatt felépített rutin semmisül meg: eltűnik a menetrendszerinti séta, a reggeli ébresztés, a közös tévénézés.

 A tagadás fázisában a tulajdonos egyfajta alternatív, vágyott világban él, ahol kedvence még mindig vele van. Hirtelen nem hisszük el, hogy mindez megtörténik, elménk megtagadja a halál tényénekelfogadását. Ez egy önvédelmi mechanizmus, melynek segítségével nem kell a halált azonnal, egy az egyben elfogadnunk, hanem fokozatosan engedjük közelebb magunkhoz a gondoltatot, hogy kedvencünket végleg elveszettük. A realitás lassacskán befészkeli magát a gazdi lelkébe, hogy eljöhessen a következő szakasz: a harag.

 

Harag

A harag érzése sokfelé irányulhat: magunk ellen, Isten ellen, más személy ellen vagy az állatorvos ellen. Sok kérdés vetődhet fel: miért betegedett meg kedvencem, ha mindent megadtam neki? Miért az én állatomat érte el a betegség vagy baleset? Miért élnek más állatok tovább ugyanazzal a betegséggel, mint ahogy az én kedvencem tette? Nem igazságos, hogy meghalt a kedvencem, hiszen mindent megtettem az egészségéért, a legjobb eleséget kapta.

A harag a fájdalom megtestesülése, melyet muszáj felszínre engedni, ahelyett, hogy elfojtanánk. A harag kifejezésének számtalan módja lehet: jó, ha beszélünk róla másokkal, de van, akinek a kiabálás vagy fizikai aktivitás, például futás segít.

Az önvád is a harag egy formája, melynek alanyai mi magunk vagyunk, és a gyász folyamatának természetes velejárója.  Sokan hibáztatják magukat: miért nem vettem észre hamarabb a jeleket? Miért nem vittem hamarabb, hogy segítséget kapjon? Hasonló kérdések vetődnek fel az euthanasiaval kapcsolatban is: lehet, hogy túl hamar köszöntem el tőle? Lehet, hogy túl későn hoztam meg a döntést, ami miatt kedvencem tovább szenvedett?  Az idő előrehaladtával el kell fogadnunk, hogy a múltbeli történések nem változtathatók meg és az önvád helyett arra kell koncentrálni, hogy mennyi emlékezetes percet töltöttünk kedvencünkkel.

 

 

 

Alkudozás

Ez a szakasz sokszor kedvencünk betegségének diagnosztizálása során belép életünkbe, amikor reménykedünk, hogy a betegség gyógyítható, kedvencünk nem érez fájdalmat. Állatunk elvesztése után pedig arról alkudozunk, hogy ő már biztosan jó helyen van, ahol később újra találkozni fogunk.  Sokszor merülnek fel a „Mi lett volna, ha” jellegű kérdések is.

Ahogy az alkudozás eltűnőben van, közeleg a következő stádium, a depresszió, mely során végérvényesen elfogadjuk, hogy kedvencünk meghalt.

 

Depresszió

Ahogyan a tagadás és a harag elmúlik, a veszteség egyre tapinthatóbbá válik, ezzel együtt a fájdalom is egyre mélyebb lesz. A depresszió egyénenként változó lehet: a kedvetlenség, motiválatlanság, akár étvágytalanság, megszokott cselekvések elhagyása teljesen normális. Az állatot nem tartó ismerőseink sokszor túlzásnak is tartják ezt a stádiumot, ugyanakkor fontos megjegyezni, hogy az ember-állat kapcsolat szoros volta miatt a depresszió érzése is teljes mértékben elfogadható.

A depresszió szakaszának mélyén tudatosul teljes mértékben és válik kristály tisztává, hogy kedvencünk meghalt, bármit is tettünk meg érte és soha nem fog visszatérni, az életünket ezentúl nélküle kell élnünk. Ez a felismerés borzasztóan fájdalmas lehet. Ahogyan a haragot, a depresszióban érzett mély fájdalmat sem szabad palástolni, meg kell próbálni azt megélni. Ha ez megtörtént, a depresszió teljesítette a feladatát: segített elfogadni az elvesztés tényét.

 

Elfogadás

A depresszió múlásával egyre több időt töltünk életünk rendes kerékvágásában, elfogadjuk a veszteséget és együtt tudunk élni azzal, békére lelünk kedvencünk elvesztésével kapcsolatban. Ez nem jelenti automatikusan azt, hogy a gyász folyamata teljesen lezárult, jelentkezhetnek még fellángolások. Az ilyen alkamakkor jusson eszünkbe, hogy milyen intenzív volt a fájdalom kedvencünk elvesztéét követően, de az idő segített feldolgozni ezt és gondoljunk vissza a kedves emlékekre, amit kedvencünktől kaptunk.